Haladás-Viktória FC-MTK 0-4 (0-2)

Szombathely, Király Sportlétesítmény, 150 néző, vezette: Bognár R.

Haladás-Viktória: Bíró – Balogh (Hajdú, 71.), Fördős, Horti, Jánosi – Kopcsándi (Hajba, 50.), Harsányi (Németh M., 50.), Kovács V. (Balázs, 81.), Németh A. (Böcskei, 80.) – Szil (Sábián, 65.), Németh Zs. (Csutoros, 56.). Edző: Szabados György.

A Haladás-Viktória FC facebook-oldalának tudósítása szerint a szombathelyieknél három futballista szerepelt próbajátékon. A két támadó középpályás, Hajdú Debra és Csutoros Réka az NB II-es Vácról, a támadó Sábián Réka szintén a másodosztályú Sopronból érkezett. Mindhárman egy edzés után léptek pályára a tavalyi ezüstérmes MTK elleni találkozón.

A fiatalokkal teletűzdelt szombathelyi csapat mindent megtett, de a rutinos, válogatott játékosok sorát felvonultató és a nyáron is minőségi futballistákat – Diószegi Fanni, Kocsán Petra – igazoló kék-fehérek ellen nem volt esélyük. Emellett a komoly terhelés is kijött a lányokon, fáradtan mozogtak a hazaiak – a gólok ugyanakkor buta hibák után születtek.

A szünetben 2-0-ra vezetett az MTK, a második félidőben a sorozatos cserék után aztán kiegyenlítettebbé vált a találkozó – de az MTK szinte így is végig fölényben játszott. A vasiak elsősorban kontrákkal próbálkoztak, de igazán veszélyes helyzetet az egész mérkőzésen nem sikerült kidolgozniuk. Kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség. Gólszerzők: Magyarics 2 (29., 35.), Pápai (70.), Legendás (78.).

Szabados György vezetőedző: a mérkőzés kiválóan szolgálta a felkészülést, rávilágított a hibáinkra. A vendégek gyorsabban gondolkodtak, gyorsabban cselekedetek, mi még keressük önmagunkat. Csapatunk átalakult a nyáron, a nagyobb tudást lelkesedéssel tudjuk kompenzálni. Fontos, hogy a lányok önbizalma ne menjen el egy ilyen vereség után. Dolgozunk tovább, építjük a csapatot.

A Haladás-Viktória legközelebb vasárnap 15 órakor lép pályára a Király Sportlétesítményben, ellenfele a sokszoros szlovén bajnok Pomurje Beltinci lesz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!