Kiváló hangulat, látványos megoldások, szenzációs gólok jellemezték a 10. fordulóból elhalasztott, a héten bepótolt futsalmérkőzésen. A címvédő Haladás VSE és a Veszprém összecsapásnak volt egy érdekessége is, hiszen a szomszédvári rangadó első felvonását idegenben elveszítették a szombathelyiek, így joggal fűtötte őket a visszavágás reménye. A döntő faktor az alapszakasz visszavágóján Dróth Zoltán klasszisa jelentette.

A szombathelyiek csapatkapitánya és a válogatott oszlopos tagja pazar formában játszott és bár az első félidőben Tatai révén még tartotta a lépést a Veszprém Futsal, a második húsz perc során esélyt sem hagyott riválisának a címvédő. Az 5-2-re megnyert találkozón végig kiváló hangulatot varázsoltak a kilátogató szurkolók, akik zsúfolásig megtöltötték a Haladás Sportkomplexumot.

A Szombathelyi Haladás nagypályás labdarúgó együttes, a Falco KC Szombathely kosárlabdacsapat mellett a vasi, élvonalban szereplő futsalosok is listavezetők, ráadásul valamennyi gárda találkozóján űzik-hajtják a játékosokat a kilátogató szimpatizánsok. Az eredményesség mellett pedig nagyon örömteli számunkra, újságíróknak is, hogy mennyire szeretik kedvenceiket a szurkolók…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!