Péntek este folytatódott a Nemzetek Ligája küzdelmei, amelyben a magyar válogatott is érintett volt. Mint ismert Marco Rossi tanítványai remekeltek a nyári időszakban, ennek eredményeként listavezetőként érkezett a németek elleni visszavágóra. Szalai Ádám bejelentése pedig újabb színt adott a derbinek, hiszen a csapatkapitány a következő találkozó után visszavonul a válogatottságtól.

A papírforma a németek győzelmét ígérte, azonban meglepetésre készültek Gulácsiék és úgy tűnt sikerülhet az elképzelésük. A hazaiak vállát nyomta a teher, míg a magyarok felszabadultabban játszottak. Az ismerkedés percei után a lipcsei stadion a vendég szurkolóknak köszönhetően szinte felrobbant a hangorkántól, hiszen a 17. percben megszületett az összecsapás első gólja.

Szoboszlai balról végezhetett el sarokrúgást, amely a rövid oldalra érkezett, Szalai Ádám megelőzve emberét a lábát beletette a labdába, amely mindenki – így Ter Stegen felett is átszállt és akadt be a hálóba. Az első sokkból késve tért magához a német válogatott és bár többet birtokolta a játékszert, ritkán jutott el komolyabb helyzetig, azok pedig nem fogtak ki Gulácsin.

A szünetben Kehrer érkezett és ezzel feljavult a házigazda támadójátéka. A második félidő első felében kapuja elé szegezte a vendégeket a németek, de jól állta a sarat a Rossi-legénység. Ádám révén kontrából kis híján növelte előnyét a magyar alakulat, de Ter Stegen bravúrral hárított. Huszáros hajrába kezdett a Nationalelf, ugyanakkor a vendégek hősiesen védték a területet.

Kleinheisler is eldönthette volna a három pont sorsát, azonban elkapkodta lehetőséget, amelyet a kapus magabiztosan védett. A német válogatott az utolsó pillanatig hajtott és próbálta feltörni a magyar reteszt, de erre ezen az estén nem került sor. Marco Rossi tanítványai hősies védekezéssel, veszélyes ellenakciókkal és egy idegenben szerzett góllal megnyerte a találkozót és a csoport éléről várhatja az olaszok elleni zárófordulót.

Németország – Magyarország 0-1 (0-1)

Magyarország: Gulácsi – Orbán W., Szalai A., Lang Á. – Fiola A., Schäfer A., Nagy Á. (Styles C. 78′), Kerkez M. – Szoboszlai D. (Nego L. 85′), Gazdag D. (Kleinheisler L. 67′) – Szalai Á. (Ádám M. 67′).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Gólszerző: Szalai Á. (17′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!