Sorozatunk első epizódjában az irányítókat vettük górcső alá, aztán jött a dobóhátvédek elemzése.

Az egyik nagy visszatérő, a másik feltörekvő fiatalember. Előbbi rutinos, meghatározó
karakter, utóbbi az előző szezonban vált igazán fontos csapattaggá. Látszólag sok mindenben különböznek, mégis több hasonló jellemvonásuk van. Játékoskeret-elemző sorozatunkat az irányítók és a dobóhátvédek után a 3-as poszton szereplőkkel folytatjuk.

A szombathelyi közönség egyik kedvence Benke Szilárd egy év elteltével, a sárga-feketék utolsó nyári igazolásaként tért vissza Szombathelyre. 2019 és 2022 között három idényen át szerepelt a Falcóban, ezalatt két bajnoki címet és egy kupát nyert. A francia élvonalbeli BCM Gravelines-Dunkerque-től érkezett, ahol felemás szezont zárt: az alapszakaszban mind a 34 mérkőzésen pályára lépett, a rotáció aktív tagjaként szerepelt. Az együttes azonban a 10. helyen végzett, így lemaradt a rájátszásról. A 197 centi magas kosaras meccsenként 19,1 percet töltött a parketten. Ez a magyarnál jóval erősebb ligában szép, az 5,7 pontos, valamint a 2,2 lepattanós átlaga – figyelembe véve a játékidejét – viszont már csak közepes teljesítmény.
Benke 3-as poszton fizikálisnak számít, kiváló tripladobó, betörésre-kiosztásra épülő
támadásvariációkban elsőrangúan használható. Egyedül is képes megbontani az ellenfél
védelmét, szükség esetén agresszíven támadja a gyűrűt, a passzkészsége megfelelő, továbbá védekezésben is hasznos csapattag. A beilleszkedéssel sem kellett sokat bajlódnia, a szombathelyi közeget és a társak többségét jól ismeri. A múlt hétvégi, mértékadó olasz
felkészülési tornán a Napoli ellen remekelt (16 pont), a Brindisivel szemben viszont már
halványabb volt (8 ponttal zárt).
A tavalyi együttesből Zach Brown helyére érkezett, bár Benke specialitása inkább a támadás, míg az amerikai 3-asé a védekezés. A magyar válogatott alapembere némileg összetettebb játékos, ráadásul 28 évesen a legjobb korban van, nagy erősítés a Falcónak. Higgadtsága, közvetlen, laza stílusa a pályán és azon kívül is sokat érhet. Megfontoltságra pedig nem csak a kosárlabdában lesz szüksége, hiszen immár büszke apa, gyermeke a múlt idény közben született. Saját elmondása szerint családjának is komoly a szerepe abban, hogy visszatért a vasi megyeszékhelyre.

A sárga-fekete mezben negyedik szezonjára készülő Kovács Benedek valódi nyertese a 23 éven aluliakra vonatkozó fiatalszabálynak. (Ennek lényege, hogy a bajnokság minden
mérkőzésének első félidejében végig a pályán kell tartózkodnia egy hazai nevelésű, 2001. január 1-jén vagy ezt követően született játékosnak.) Milos Konakov vezetőedző az NB I-ben rendre a kezdőötösbe jelölte, a pályán töltött ideje pedig a duplájára (19,6 percre) nőtt
2022/2023-ban. Ez azonban nemcsak a szövetség előbb említett rendelkezésének, hanem Kovács szorgalmának és példaértékű hozzáállásának is köszönhető.

A 201 centis kosaras rengeteget fejlődött az elmúlt idényben. Magas 3-asként korábban
nehezen tartotta a tempót az alacsonyabb és gyorsabb mezőnyemberekkel, ezért jelezte
Konakovnak, hogy a legjobban egy-egyező Perl Zoltánt szeretné fogni az edzéseken. Ezáltal
fejlesztette a lábmunkáját, valamint ügyesebb lett az emberfogásos védekezésben. Javult a
dobásbiztonsága: az előző szezonban a kétpontosokat 63,2, a triplákat 34,5 százalékkal
értékesítette.
A bajnokságban egyre több taktikai variációba vonták be, elkezdték érdemben kihasználni,
hogy ő is remekül céloz távolról. A 22 éves játékos mentáltrénerrel és sportpszichológussal
dolgozik, ennek eredményeként az éles helyzetekben jobban teljesített, az Arconic-Alba
Fehérvár elleni döntőben sem lehetett rá panasz. Nyugodt, intelligens személyiség, átgondolt, választékos nyilatkozatait élmény hallgatni. Benkéhez hasonlóan játszott francia földön: 2018 és 2020 között a napjainkban már Euroliga-résztvevő AS Monaco utánpótlásában nevelkedett, de pályára lépett a felnőttcsapatban is.

Összességében a Benke–Kovács-páros alkalmas a 3-as poszt megoldására, esetükben a kinti tűzerő adott. Kettejük közül az új idényben szinte biztosan Benke lesz a kezdőötös tagja, Kovács inkább a padról szállhat be. Utóbbi ráadásul ismét felléphet majd a rotációban úgynevezett „stretch” 4-esként, vagyis olyan erőcsatárként, aki elsősorban távolról dob, és nem a gyűrű közeléből szerez pontokat. Ilyenkor pedig az előző részben már bemutatott, alapvetően inkább 2-es Antonio Jordano, illetve akár Perl Zoltán is kaphat játékperceket 3-as poszton.

A Falco hétvégén, hazai környezetben a XIV. Horváth Zoltán Emléktornán szerepel, péntek este magabiztos győzelemmel rajtoltak a Konakov-tanítványok.

Sorozatunkat a sárga-feketék magasembereivel zárjuk.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!