A Vas Vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság szombathelyi csoportjának 6. fordulójában fogadta a Perenye gárdája a Gyöngyösfalu alakulatát. 

Az őszies, rendkívül szeles időben megrendezett találkozó a hazaiak elképzelése szerint indult: bő félóra elteltével 4 gólos előnybe kerültek, közben pedig ellenfelüktől egy játékost még ki is állított a játékvezető.

A mérkőzés így még nagyobb hazai fölénnyel folytatódott tovább, a félidőre 5 gólos volt a hazaiak előnye.

A második 45 percre aztán alább hagyott az igazán nagy hazai lendület, és a vendégek is rendezték a soraikat, ám újabb 3 alkalommal így is kapitulált a védelmük, a ,,szomszédvári találkozó” 8 gólos perenyei sikerrel zárult, Kardos Patrik mesternégyessel vált a mezőny legjobbjává.

A perenyei mesterlövész a csoport gólzsákjai között így már 8 gólos és a 3. helyre jött fel. Nagy Zoltánt is mindenképp meg kell említeni, hiszen az októberben már az ötvenedik születésnapját ünneplő labdarúgó élményszámba menő ollózós góllal örvendeztette meg csapattársait és a jelenlévő drukkereket. A mesteri találatot és az azt követő gólörömöt fotósunk is elkapta!

További fotókat a mérkőzésről ide kattintva tekinthetsz meg.

Tomor László klubelnök boldogan konstatálta az újabb sikert, honlapunknak nyilatkozva kiemelte a kiváló közösségi szellemet és a keret egészséges ,,korfáját”, vagyis a fiatalabb és rutinos játékosok kedvező összetételét.

A Perenye győzelmével feljött a 13 csapatos megye III. szombathelyi csoportja tabellájának 4. helyére, míg a Gyöngyösfalu a 12. pozícióból várhatja a folytatást.

Vasárnap 13 órától a listavezető Kőszegszerdahely látja vendégül a perenyeieket.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!