A két BL-meccs közötti hazai bajnoki hihetetlenül szoros és izgalmas meccset hozott, aztán, ami az utolsó percben történt…az nem a bajnokcsapatnak kedvezett.

Az 1. negyedben Locke triplája, majd a szombathelyieknek jó ismerős, Lake duplája után Szili hármasa is beesett, 5-3. Beindult a Falco, Pongó távolról kétszer is eredményes volt, Szili adta mindkét asszisztot, 5-9. A játékrész derekán is folytatódott a “Benke-Pongó párharc”, ez alkalommal Szili a vonalról dobott be 2 labdát, 5-11. Aztán zárkóztak a hazaiak Locke irányításával, közben Keller közelről talált be, 11-13. Aztán Zozó is bejött és a vonalról szerezte meg első pontjait, 13-15. A hajrában Barac is feliratkozott a táblára, mellette Zozó és Pot is közelről célzott eredményesen, 15-21.

A 2. negyedet is jól kezdte a Falco, majd Zsíros válaszolt, 17-25. Ezekben a percekben több kihagyott dobása is volt a bajnoknak, távolról és közelről is pontatlanul céloztak a sárga-feketék, Woolridge viszont betalált, 19-25-nél jött is Konakov mester időkérése. Be is jött, hiszen Woolridge vonalról elengedett labdái után Jordano volt eredményes távolról, 21-28. Aztán Tanoh Dez is megszerezte első pontjait, erre Locke és Cohill felelt, 26-30. A szünet előtt újra megszakította a játékot a szegedi szakvezető, majd Locke triplája esett be, 29-33. Az utolsó percben Tiby és Keller büntetőit jegyezhettük még fel, majd a szegedi vezetőedző is időt kért. Ez a játékmegszakítás is sikeres volt, hiszen előbb a vonalról Bognár K., majd újra Woolridge szerzett egy közelit, s ezzel be is fogták a bajnokot, 33-33.

A 3. negyedben is folytatódott a fej-fej melletti küzdelem, a játékrész közepén, Perl Zoltán kihagyott büntetői, majd 1-1 sikeres közelije és középtávolija után 43-45 állt a táblán. Woolridge a vonalról egyenlített, ezután megint Zozó következett, de Keller is értékesített egy közelit, 45-49. Locke triplával tartotta életben a hazai reményeket, de Zozó sem engedte ki a kezéből az esélyt, 48-51. Ezt követően Locke és Woolridge következett, 52-51, Konakov mester ismét megállíttatta az órát. Érzékenyen érintette a szombathelyieket Zsíros hármasa és Locke közelije, végül Barac közelről és a vonalról szerzett pontjait jegyezhettük fel, 57-54.

A 4. negyedet Keller közelijével kezdte a Falco, majd Jordano távolijával folytatták, 57-59-re már ismét a vasi csapat vezetett. Korábbi saját nevelésű Falco-játékos, Bognár K. közelről egyenlített, aztán Pongó 2, illetve Woolridge 1 kosara következett, 61-63. Az utolsó negyed közepén Locke és Bognár K., illetve Benke és Pongó célzott tökéletesen, 68-68. Jordano újfent bevitt egy triplát, majd Locke a vonalról szépített, 70-71. Pot és Cohill következett, 73-73 és már csak 2 perc volt hátra. A végső dudaszó előtt 2 perccel Stefan Pot közelről szerzett vezetést, de Locke triplával visszavette azt, majd megint Pot labdája szállt be, 76-77. A hajrában Bognár K. ismét betalált, 78-77. Az utolsó percben dobtak egy duplát, aztán Zozó bravúr triplája esett be, de 80-80 helyett időkérés következett, mert a sporik szerint a hazai dupla után a Falco időt kért. Szegedi szabálytalanság után Zozó a vonalról is bedobta mindkettőt, mégis kikapott a Falco, 80-79. Még a végén labdát szereztek Perlék, de újabb kosár már nem született, elveszítette veretlenségét a címvédő.

SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-79 (15-21,18-12,24-21,23-25) Bajnokság, 4. forduló Szombathely, Aréna Savaria V.: Benczur Tamás, Ádám József, Kovács Nimród (Fekete László)

SZTE-Szedeák: Woolridge 22, Locke 30/12, Balogh -, Bognár 8, Lake 6. Cserék: Mucza -, Zsíros 5/3, Cohill 9/9.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pongó 12/6, Tanoh Dez 2, Benke 8/6, Tiby 4, Keller 9. Cserék: Perl 20, Barac 5, Jordano 9/9, Kovács -, Pot 10, Verasztó -.

MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics:
 – Amikor a legfontosabb volt, koncentráltunk, a védekezésünk volt a kulcs. Sok könnyű pontot szereztünk jó védekezés után, noha a Falco ellen nagyon nehéz játszani pozícióban. Megérdemelten nyertünk, nagy győzelmet arattunk a nagyon erős Falco ellen. Voltak hibáink, de végig csapatként dolgoztunk, és a végén a szerencse is velünk volt.
Milos Konakov: – A meccs előtt is mondtam, hogy nem vár ránk könnyű találkozó, mindig nehéz Szegeden játszani. Próbáltunk a két hátvédre, Woolridge-re és Locke-ra készülni, akik jó ritmusban játszanak, főleg támadásban. Nem ez volt a legjobb meccsünk, de néhány szempontot figyelembe véve nem játszottunk rosszul. A Málaga ellen is gondunk volt az eladott labdákkal és az azokból kapott kosarakkal, ezúttal tizennégy eladott labdánk volt, amelyekből huszonkét pontot kaptunk.

A Falco kedd este Görögországban szerepel BL-meccsen. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!