Kezdőlap Címkék Női

Címke: női

Békéscsabára látogatnak a szombathelyi röplabdázók

Február 9-én játszotta utolsó hivatalos bajnoki mérkőzését a Hungast-Haladás VSE a női röplabda Extraligában. A közel két hetes kényszerszünet a Magyar Kupa négyesdöntőnek volt...

Szolnokon nyert rangadót a SzoESE

Szerdán játszotta soron következő bajnoki mérkőzését az amatőr élvonalban szereplő Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület. Szabó László tanítványaira ezúttal hosszabb út is várt, hiszen Szolnokon vendégeskedtek...

Mikor a gyerekek ütik a röplabdát…

Vasárnap rendezték az U15-ös országos gyermek bajnokság középszakaszának első fordulóját. A másodosztályú megmérettetésnek a Savaria Egyetemi Központ sportcsarnoka adott otthont, így a SzoESE hazai...

SzoESE: Az utolsó negyed volt a döntő!

Alig egy hét alatt már harmadik mérkőzését játszotta a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, hiszen a két amatőr élvonalbeli találkozó mellett a MEFOB-fordulóban is bizonyítania kellett...

Mucsi Péter: Ez egy szerethető csapat!

Nem lehetett könnyű dolga dr. Mucsi Péternek, a Hungast-Haladás VSE megbízott vezetőedzőjének az Újpest elleni mérkőzés előtt. Több beteg és sérült játékosa mellett be...

SzoESE: Huszáros hajrá ellenére sem sikerült győzni

A héten nemcsak a fiúk, hanem a gyengébbik nem képviselői is pályára léptek - igaz ők idegenben. A győri Széchenyi Egyetem otthonában vizitált a...

Controll SE: Tizennyolc dobogós helyezés Horvátországban

Ezúttal is szép eredményeket értek el a szombathelyi Controll Sportegyesület kick-bokszosai, akik a legutóbbi hétvégén Horvátországban léptek kötelek közé. A szezonnyitó megmérettetésnek a szomszédos...

Wiener Neustadt nyerte a Sárvárfürdő kupát

Február 9-én rendezték meg Sárváron, a felkészülési szezon hajrájában a Sárvárfürdő Kupa 2019 elnevezésű tornát, amelyen négy csapat vett részt a városi sportcsarnokban. A...

Gyorskorcsolya: Kiváló sikerek itthon és külföldön

Budapesten rendezték meg az összetett gyorskorcsolya felnőtt bajnokságot, amelyre hazánk legjobb versenyzői érkeztek. A mezőnyben ott voltak a Szombathelyi Sortiskola-Savaria Speedskating Team korcsolyázói is,...

Nagyon csíptek a darazsak

Idegenben léptek pályára Szabó László tanítványai az amatőr női élvonalbeli kosárlabda bajnokságban. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület a soproni Sportdarazsakhoz látogattak abban a reményben, hogy...

Gyorshírek