A Mol Magyar Kupa 4. fordulójában szerdán 17 órakor a Budapest Honvédot fogadja a Haladás a Rohonci úton.

A haladas.hu oldalon megjelent előzetesből kiderül, hogy a nyár óta a skót Tom Courts által irányított fővárosiak nincsenek jó formában. A piros-feketék tíz ponttal a 10. helyen állnak az NB I-es tabellán, legutóbb 1-0-ra kikaptak Felcsúton. Az utolsó öt fordulóban egy győzelem mellett két-két döntetlen és vereség áll a a kispestiek neve mellett. Legeredményesebb játékosuk Nenad Lukic 4 góllal, ám a szerb csatár az utóbbi meccseken nem kapott lehetőséget. Ezzel együtt is jó játékosok alkotják a kispestiek keretét, elég a válogatott kerettag kapus, Szappanos Péter vagy az Illés Akadémián nevelkedett Tamás Krisztián, aztán Nikola Mitrovic, Zsótér Donát, Nagy Dominik és a spanyol Joao Sampeiro nevét említeni. A Honvéd az előző kupafordulóban Dorogon nyert 2-0-ra.

A Honvéd már kedden elindult Szombathelyre, skót mesterük a várakozásait is megfogalmazta.

– Úgy érzem, most jól jön, hogy egy kicsit máshová kerül a fókusz, picit kiszakadunk a bajnokságból és a kupára kell koncentrálnunk. Fontos számunkra a sorozat, Dorogon kapott gól nélkül, profi teljesítményt nyújtva jutottunk tovább, a Haladás ellen hasonló, ha nem még jobb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Azt látom a játékosokon, hogy ők is tisztában vannak a kupa fontosságával, tudjuk, hogy ez mennyit számít a klubnak és a szurkolóknak, motiváltak vagyunk, tovább akarunk jutni. Remélem, hogy Szappanos Péter hamarosan visszatérhet, a sérülése után pedig Tomás Tujvel remek második félidőt produkált Felcsúton, több bravúrt is bemutatva, rutinja és tudása szerda este is sokat érhet a csapat számára – mondta Tom Courts.

A Hali jó formában van, sorozatban 3 bajnoki meccset is megnyertek Michal Hipp tanítványai. Előbb a Kazincbarcika ellen hazai pályán, majd Gyirmóton, vasárnap este pedig az MTK ellen szereztek 3 pontot Németh Milánék. A Magyar Kupa 3. fordulójában Putnokon nyertek magabiztosan a zöld-fehérek.  

A Hali csatára, Borvető Áron optimistán tekint az esti kupameccs elé.

A két csapat a 2019/20-as kupakiírásban már találkozott egymással, a Honvéd akkor paprikás meccsen odahaza 1-0-ra nyert, a visszavágón a Haladás a rendes játékidőben 1-0-ra vezetett, majd a hosszabbításban 2-1-re győzött, de idegenben szerzett góllal a fővárosiak jutottak tovább – később a Magyar Kupát is elhódították.

A Haladás – Honvéd kupameccset ÉLŐben közvetítjük!

Amennyiben döntetlennel ér véget a rendes játékidő, akkor hosszabbítás, ha ekkor sincs döntés, tizenegyesrúgások következnek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!