A legutóbbi hétvégén folytatódott a városi önkormányzat által éltre hívott Ébredj Szombathely! programsorozat. A Vasi Vasember triatlonistáit követően ezúttal az evezősök vették birtokba a Csónakázó-tavat. A SUP egyre népszerűbb hazánkban is, Varga Jenő már a Strand Sportnapokon is megismertette a fiatalokat ezzel a sportággal, amely az idősebbek körében is hódít.

Rengetegen érkeztek a Csónakázó-tó szigetére, valamennyi korosztály bizonyítani akart a különleges helyszínen. Többen, még a nevezéskor megemlítették, hogy rendszeresen használják a deszkát, de eddig csak a Balatonon tudták űzni a sportágat, ezért éltek a lehetőséggel, hogy immár Szombathelyen is lehetőség nyílt erre. A Pannon Sport Kft. felelt a lebonyolításért, amely ezúttal is zökkenőmentes volt.

A közös bemelegítés és a technikai információk megosztását követően a versenyzőkön volt a sor. Férfi-női, ifjúsági mezőnybe lehetett nevezni, raádásul gondoltak a merev és felfújható SUP-tulajdonsokra is. Ennek eredményeként 11 kategóriában állhattak deszkára a sportolók. A gyorsasági pályán a fiataloknak 2, a felnőtteknek 4 kilométert kellett megtenni, minél rövidebb idő alatt.

A technikai pályán pedig leginkább a szlalomozási és a fordulási képességükről vizsgáztak a versenyzők. A szervezőknek köszönhetően valamennyi induló rajtcsomagot kapott, a célba érkezett sportolók pedig befutóéremmel gazdagodtak. Valamennyi kategória győztese külön díjazásban részesült, ami azért fontos, ugyanis első SUP-versenyként a nevezés ingyenes volt.

EREDMÉNYEK:
Hosszútáv férfi ifjúsági felfújható deszka 2 km
1. Alacsony Ákos 21:31

Hosszútáv férfi open merev deszka 4 km
1. Kovács Gábor 25:59

Hosszútáv férfi open felfújható deszka 4 km
1. Dani Márk 28:12

Hosszútáv női ifjúsági felfújható deszka 2 km
1. Weidl Mónika 19:01

Hosszútáv női open merev deszka 4 km
1. Ebenspanger Dóra 25:13

Hosszútáv női open felfújható deszka 4 km
1. Dani Erika 33:00

Technikai férfi open felfújható deszka 1 km
1. Kovács Gábor 7:03

Technikai férfi open merev deszka 1 km
1. Őri Zsolt 7:44

Technikai férfi ifjúsági felfújható deszka 1 km
1. Magyar-Ávár Csaba 12:00

Technikai női open felfújható deszka 1 km
1. Ebenspanger Dóra 7:27

Technikai női ifjúsági felfújható deszka 1 km
1. Weidl Mónika 10:38

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!