Két nehéz mérkőzés után pihenhetett a Swietelsky-Haladás VSE, hiszen a válogatott miatt kényszerszünetet kaptak a csapatok. Ugyanakkor Hajmási Milán és Sipos Gergő a nemzeti együttesben pályára léptek a Visegrádi Négy Nemzetek Tornáján, így számukra kevesebb idő jutott a regenerálódásra. A szünet alatt ráadásul erősítettek a szombathelyiek. Németh Erik távozását követően egy brazil játékmester, Andersson Michel De Sousa Santos majd nemzeti csapatunk legjobbja Dróth Zoltán is megállapodott a vasi gárdával, így alaposan megerősödött a Hali.

Szükség is van minden segítségre, hiszen Leonardo Da Silva Mendes sérülését követően nem állhat a szombathelyiek rendelkezésére és a csapat stabilizálása érdekében vérfrissítésre került sor. A Dunaferr sem tétlenkedett, hiszen Szeghy Szabolcsot igazolta le néhánynapja. Óriási csata várható, hiszen jelenleg a vendégek állnak a tabella harmadik helyén és egyetlen hellyel, valamint ponttal előzik csak meg a Haladás együttesét.

Swietelsky-Haladás VSE – Dunaferr DUE RENALPIN FC
2018. január 29. – 18:15

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!