2024. május 6, hétfő
Kezdőlap Címkék SzoESE

Címke: SzoESE

Emléktornával hangol a szezonra a SzoESE

Szabó László irányításával már augusztus elején megkezdte a felkészülést a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. A vasi együttes az alapozást követően labdás tréningekkel...

Szabó László: Keményen készülünk az előttünk álló feladatokra

Zsúfolt volt az idén a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabdázóinak naptára. A bajnokság végeztével sem pihenhettek a játékosok, hiszen a 3x3 valamint a B33...

Csapatépítéssel hangolt a SzoESE

Rendkívül rövid pihenő jutott a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda szakosztály képviselőinek. Májusban még a bajnokságban, majd ezt követően a B33 és a 3x3-as...

Két SzoESE-érem Zalaegerszegről

Zalaegerszegen rendezték meg a Restart Fesztivált, ahol különböző sportágak bemutatója mellett versenyezhettek is azok, akik éreztek magukban elég bátorságot. A rendezvény igazán sokszínű volt,...

Munkával és pihenéssel töltik a nyarat a SzoESE kosarasai

Korábban utánajártunk, hogy mivel töltik a nyarat a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia kézilabdázói. Következő összeállításunkban sem távolodunk el labdacentrikus sportágaktól. Egészen pontosan a...

Taroltak a SzoESE atlétái

Purgai Evelyn, Süle Szilvia és Kívés Bendegúz kiválóan képviselték egyesületüket a bánki valamint a cseszneki országos bajnoki futamon.Bánk adott otthont az OCR Running Warriors...

Második lett a döntőben a SzoESE

Hihetetlen szezont zárt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. Szabó László tanítványaira a MEFOB valamint az amatőr élvonalbeli bajnokságot követően új kihívás várt....

Ismét tornagyőztes lett a SzoESE

Kiváló formában játszik a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női amatőr kosárlabda csapata a 3x3 bajnokság kiírásában. A negyedik fordulót a fővárosi Ludovika szabadtéri pályáin rendezték,...

Elbúcsúzott végzőseitől a SZoESE női tornaszakosztálya

Mindenki, aki életében sportolt, része volt egy családnak, hiszen egy egyesületen belül éveken, évtizedeken át tartó kapcsolat alakul ki. Az elvégzett munka, edzés, sikerek...

Tornagyőztes a válogatottal is mérkőző SzoESE

A Magyar Kosárlabda Szövetség újításának köszönhetően már az amatőr élvonalban érintett csapatok számára is lehetőséget biztosít 3x3-as kosárlabda tornákra. Az eredeti kiírás szerint ebből...

Gyorshírek