A várt színvonalat hozta a futsal rangadó
Megkezdődött a férfi élvonalbeli futsal bajnokság felsőházi rájátszásának második köre. A játéknap rangadóját Berettyóújfaluban rendezték, ahol a legutóbbi finálé két főszereplője csapott össze ismét. A Haladás eddig pozitív mérleggel rendelkezett, hiszen valamennyi Mezei Vill elleni összecsapást megnyert az idei...
Jön a szuperrangadó visszavágója – ezúttal a rájátszásban
A férfi élvonalbeli futsal bajnokság alapszakaszát magabiztosan és utcahosszal nyerte meg a Haladás, amely a rájátszás során két botlását leszámítva folytatja eredményes szereplését. A Veszprém majd a DEAC elleni gólzáporos találkozón begyűjtötte a három pontot, amivel őrzi listavezető helyét...
Fordulatos mérkőzésen szerzett egy pontot a Hali-fakó
Hétfőn folytatódott a férfi másodosztályú felső-házi futsal bajnokság rájátszása. A nyugati csoportban érdekelt Haladás második számú együttese nem kezdte túl jól a playoff küzdelmeit, hiszen a lejátszott 3 találkozó során egyetlen pontot szerzett, ezért mindenképpen javítani akart hazai pályán....
Hali-fakó: Másodszor is vereség
A Nagykanizsa elleni vereséget követően második felsőházi rájátszásbeli találkozójára készült a Haladás fakócsapata. Az NB II. nyugati csoportjában érdekelt együttesnek az élvonalbeli rutinnal is rendelkező ELTE-BEAC vendégeként szeretett volna pontot, pontokat szerezni. Nem volt egyszerű dolga a vendégeknek, hiszen...
Ötöt gurított idegenben a címvédő!
Az élvonalbeli férfi futsal bajnokság rájátszásának első körének záró akkordjára került sor hétfőn este. A címvédő Haladás együttese a Veszprém elleni kiütéses győzelmének köszönhetően az élről várhatta a folytatást. A DEAC otthonában nem várt könnyű találkozóra Felipe Conde együttesére,...
Haladás: Debrecenbe kéne menni, győzelmet kéne bezsebelni
Egy döntetlen és egy vesztes mérkőzést követően újra erőre kapott illetve szebbik arcát mutatta a címvédő Haladás az élvonalbeli bajnokság rájátszása során. A szombathelyiek az edzőcserén átesett Veszprém ellen magabiztos különbségű 7-2-es sikert aratott, ugyanakkor nemcsak az eredmény, hanem...
Haladás: Magabiztos játék, megérdemelt győzelem
Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség - ezzel a mutatóval rendelkezett a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttes a rájátszás során. Felipe Conde alakulata bár utcahosszal nyerte meg az alapszakaszt, a playoff során csak a Mezei Vill ellen tudta...